51. Kékszalag 2019. Balatonfüred

51. Kékszalag 2019. Balatonfüred

2019. július 18-án rajtol Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő vitorlásversenye. A Kékszalagot a Magyar Vitorlás Szövetség évente rendezni meg.

A Balatonfüredről induló verseny távja légvonalban kb. 160 kilométer. A vitorlázók természetesen úgy navigálnak, hogy a lehető legrövidebb idő alatt érjenek célba.

Miért is Kék a Kékszalag?

Régen a tengerek leggyorsabb vitorlása viselhette árbocán a kék szalagot. Ezt később átvették a gőzösök is. Ahogyan a vitorlás sport egyre inkább elterjedt, úgy az Európai tavakon megrendezésre kerülő versenyek győztesei is kitűzhették a megérdemelt leggyorsabbnak járó szalagot. Ezt a szokást a Hungária Yacht Club 1934-ben a Balatonra is átültette, amikor is első alkalommal írták ki a versenyt.

A Balaton legtradicionálisabb vitorlásversenye

Az idén 85 éves Kékszalagra július 18-20. között rekordszámú, több mint 600 hajót várnak. A verseny útvonala minden évben: Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred. Hagyomány például, hogy a versenyt minden évben a holdtöltéhez legközelebbi júliusi hétvégén rendezik meg. A rajt évekig péntek reggel volt, azonban az utóbbi időben már csütörtök reggel 9 órakor indítják el a vitorlásokat. A távot motorhasználat és kikötés nélkül kell teljesíteni 48 óra alatt.

Bár van még idő a verseny kezdetéig, de ha élőben szeretnéd látni a gyönyörű vitorlásokat, ahogyan elindulnak a Balatonon, akkor itt az ideje, hogy felkeress bennünket. Ne maradj le a legjobb ajánlatokról, bérelj nálunk autóbuszt elérhető áron!